Kritika
magyar | english
1979.: Fazekas László, szerkesztő, lektor
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kasztovszky Béla elbeszélései sci-fi-n belül általában egy bizonyos módszert követnek. Nem mozog széles skálán, nem igyekszik a különféle típusú írói módszerek átvételére, inkább azt mondhatnánk: a saját stílusát igyekszik megtalálni. Miféle stílus ez? Történetei általában az űrutazással és a földönkívüli értelmesekkel való találkozással foglalkoznak, mindig van bennük némi természettudományos kiindulópont, de ennek kevés a funkciója, inkább az emberi természet, a jellem, az ún. „örök-emberi lényeg” változásai érdeklik.
Kasztovszky science-fiction elbeszélései sajátos színt képviselnek a magyar SF-ben, sikerült saját jellegzetes stílusát kiküzdenie.
1982.: Szentmihályi Szabó Péter, író, Magyar Írók Szövetsége
[Kétszemélyes világ]
Kedves Barátom! A Kétszemélyes világ-ot nagy élvezettel olvastam, annál is inkább, mert jó sci-fi novellákat magyar szerzőtől elég ritkán lehet olvasni. Szellemesek és elgondolkodtatóak ezek az írások, gondolom, sikerük is lesz – ha módomban áll, szívesen fogok valahol írni róluk részletesebben is. Gondolom, ez az indulás kiváló indítást is jelent újabb munkákhoz, bizonyára regényekhez is. Gratulálok!
1983: Szentmihályi Szabó Péter
SF Tájékoztató
A Magyar Írók Szövetsége Tudományos-Fantasztikus Munkabizottsága kiadványa
[Kétszemélyes világ]
Kasztovszky Béla a "Kétszemélyes világ" című novellagyűjteménnyel mutatkozik be. (Kozmosz, 1982.) Kasztovszky természettudományos előképzettséggel rendelkezik, s valósággal lubickol a sci-fi különböző témáiban és kifejezésmódjaiban. Kifejezésmódja lágyabb és érzelmesebb, mint Kaszás Istváné, ha úgy tetszik, közelebb áll például a szovjet tudományos-fantasztikus irodalom stílusához. Kasztovszky merész, lírai látomásaiban kevesebb a dramaturgiai felépítettség és ökonómia, vannak elbeszélései, melyek nem adják meg könnyen magokat az olvasónak. Ennek a sci-finek szervezőelve a "csodaelv", melyet Kasztovszky így fogalmaz meg: "A világmindenség megfigyelhető térségeiben mindenütt ugyanazok a természeti törvények tartják mozgásban az anyagot. Végtelenül szigorú és meglehetősen egyszerű törvények. Ha majd sikerül megfigyelnünk egy (bármilyen) jelenséget, amely ellentmond az anyag törvényeinek, akkor bizonyosra vehető, hogy értelmes tevékenység nyomára bukkantunk. Ez a csodaelv." A kötetcímadó Kétszemélyes világ című látomásos elbeszélés egy tragikus kapcsolatfelvétel töredékes nyomozati anyaga az idegen lényekkel. Kasztovszkynak van bátorsága a Gellérthegyre helyezni a történet látomásos színterét, sőt bizonyos önéletrajzi elemeket is érezhetően belevisz háttéranyagába. A novella mégsem hat provinciálisnak, mert gondolati töltése hiteles - vagyis egyszerűen jó az írás.
Nem üres szólam, ha azt kívánom magunknak, hogy soha rosszabb termésünk ne legyen az elkövetkező években a sci-fi területén, mint amilyen most volt, 1981/82-ben Persze jobb még lehet, a szerzőinknél megvan ennek a biztosítéka.
2000.: Möbius Science Fiction Kiadó
Az idő hídján – A mai magyar SF tükre
[fülszöveg]
A magyar tudományos-fantasztikus irodalomnak évszázados hagyományai vannak. Gondoljunk csak Jókai Mór, Babits Mihály vagy Karinthy Frigyes örökbecsű műveire!
Velük azonban természetesen nem ért véget a hazai sci-fi története. Ennek bizonyságaként szolgáljon kötetünk 11 remekbe szabott írása, melyek messzi időkbe, távoli világokba kalauzolják el az olvasót. Szerzőink kortársaink, a műfaj legjelesebb képviselői: Bogáti Péter, Csernai Zoltán, Dévényi Tibor, Fábián László, Kasztovszky Béla, Nemere István, Nemes István, Nepp József, Pap Viola, Szepes Mária és Tőke Péter. Most első ízben megjelenő műveiket érdekes tanulmány egészíti ki a magyar SF mai helyzetéről.
2000.: Dr. S. Sárdi Margit, egyetemi tanár, a Magyar Sci-fi Történeti Társaság elnöke
[Ki állítja meg Speedway szenátort?]
Kasztovszky Béla elbeszélése a klasszikus időutazások örök témájával játszik el: azzal a kérdéssel, hogy megváltoztatható-e a múlt, illetve hogy a múlt megváltoztatásával befolyásolható-e a jövő. Ám ezt az egyszerűnek látszó kérdésföltevést emberi érzelmek keresztezik. Mert nehéz dönteni, melyik félnek szurkoljunk, a jövőből jött, rokonszenves ifjúnak, aki megváltoztatni, vagy a jelenbeli fiatal lánynak, aki visszaállítani akarja a jövőt; szurkolhatunk-e őszintén az emberiséget a háborútól megmentő ifjúnak, ha tudjuk, hogy ezért oda kell adnia jövendő életét?
Az időjáték és a bonyolult vágások technikájával fölépülő elbeszélés csak egy dolgot tekint egységesnek és folyamatosnak: az olvasó belső világát, amelyet fokozatosan sodor bele a történés összetett világába.
2001.: www.SciFi.hu SF Lexikon
Dr. S. Sárdi Margit
Kasztovszky Béla
magyar író
1942. február 5-én született Fülöpszállás Telekpusztán pedagógus- és jogászcsaládból. 1943-ban családja Budapestre költözött. 1955-ben pályázatot nyert Az ifjúság városa c. dolgozatával. 1962-ben technikusként dolgozott. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen, villamosmérnökként végzett. Mérnökként dolgozott az Országos Villamostávvezeték Vállalatnál. 1984-ben létrehozott egy videóstúdiót; többszáz műszaki film alkotásában vett részt.
Az ötvenes évek végétől művelte az irodalmat, eleinte verseket írt, majd egy önéletrajzi művet. Felesége biztatására kezdett tudományos-fantasztikus műveket írni, elsőként a kötetében is megjelent Musztafa c. elbeszélés első változatát. 1974-ben fedezék föl, ekkor az Írószövetség SF-Stúdiójának tagja lett.
Egyetlen önálló kötetének novelláit áthatja az emberi felelősség tudata. Elsősorban hőseinek belső világa érdekli, az emberi pszichikum ábrázolása iránt fogékony. Szívesen játszik el az idő problémájával (1908. június 30. Vanavara; Utcai baleset), de foglalkoztatja az emberiség jövője is. Világvége-elképzelése (Musztafa) a látszólagos pesszimizmus ellenére alapvetően bizakodó: az emberiség teheti tönkre a Földet, de a hibáinkból okuló új nemzedék fogja megmenteni is.
Írói problémalátásáról maga vall művében: a kétszemélyes világ az emberi önzés leküzdését, az önmagunkból a másik ember felé táruló személyességet jelképezi.
2002.: ÁTJÁRÓ science fiction és fantasy magazin, 3. szám
[Álomutazás – elérhető áron]
Kasztovszky Béla 1942-ben született. Villamosmérnöki diplomával a zsebében lépett ki a nagybetűs életbe, de addigra már megfertőzte az irodalom iránti vonzalom. A ’70-es években a sci-fi felé fordult, tagja lett az Írószövetség SF-Stúdiójának. Első elbeszélése, a Fehér kör 1977-ben jelent meg, a 27. Galaktikában. Öt évvel később már (fél)kötetnyi novellával jelentkezett, Kétszemélyes világ címen. A Galaktika megszűnése után publikált még az X-Magazinban, és egy elbeszélése Az idő hídján című antológiába is bekerült.
2003.: ÁTJÁRÓ science fiction és fantasy magazin, 9. szám
[A Barnebon-legenda]
Kasztovszky Béla tavaly volt kereken hatvan éves, a klasszikus hagyományokat átörökítő magyar sci-fi novellisták egyik legismertebb alakja, tudományos-fantasztikus tárgyú írásaival huszonhat éve találkozhatnak különböző magazinok lapjain az olvasók. Villamosmérnökként végzett, a 70-es években az Írószövetség SF-Stúdiójának tagja lett. Novelláskötete, a Kétszemélyes világ, a Galaktika könyvek sorozatban látott napvilágot. Az Átjáró a harmadik számában közölt egy novellát a szerzőtől, Álomutazás – elérhető áron címmel.
2003.: Szabó Sándor, kritikus
[Álomutazás – elérhető áron]
Kasztovszky nem tartozik az Átjárót létrehozó vagy abban debütáló szerzők generációjához, műve mégis az egyik legaktuálisabb írás, ami a magazinban addig (s azóta) megjelent.
A közeli, pontosan meg nem határozott jövőben járunk, ahol egy cég (Joy World) virtuális utazásokat kínál. Minden élmény virtuális, csak az értük fizetendő összeg nem az. Az alapszolgáltatásért fizetendő ár is inkább csak beugró, az igazi üzlet a ráadásnak számító „egyéb” szolgáltatásokban rejlik. Elméletileg bármikor ki lehet szállni, mégsem száll ki senki, s aki nem elég óvatos, akár az adós-rabszolgaságig is elviheti. A fogyasztói társadalom elől tehát még a virtualitásba sem lehet elmenekülni, sőt, oda lehet a legkevésbé. De miért is kellene?
A gondok egy Gray nevű, amúgy jól nevelt fogyasztónak tűnő bolti eladóval kezdődnek, aki megmakacsolja magát, miután minden vagyonát elveszítette a virtuális valóságban. Néhány virtuális helyszín és élmény (egy egyiptomi örömlány, sok ital, sőt gyermekkori szexuális emlékei tisztázásának lehetősége Rómában és Hong-Kong-ban) felszabadítja a tudatát, sőt tudatalattiját. Későn veszi észre, hogy többet költött a kelleténél, s a szerencsejátékokhoz folyamodik. Amikor már a házát is elveszítette, sajátos elhatározásra jut: ott marad! A kissé átgondolatlanul megfogalmazott szerződés szerint a cég addig köteles az alapszolgáltatást biztosítani (táplálkozás, egészségügyi kontroll, stb. az öntudatlan testnek), amíg önszántából be nem fejezi az „utazást”. Ő pedig nem fejezi be!
Indul az egyszemélyes forradalom, utazósztrájk, ülősztrájk, sőt: fogyasztó-sztrájk. Kissé olyan ez, mint „harcolni a békéért”, de beválik. Mitől rettegne jobban a fogyasztói rendszer, mint a lázadástól? Erre semmi szükség, s arra még kevésbé, hogy ez a nyilvánosságra kerüljön! Akkor valóban lázadás lenne belőle, viszont amíg „egyszemélyes” – csak engedetlenség. Az nem olyan vészes, de… hogyan lehetne lokalizálni, elfojtani? Ha ott hagyják, az csak többletköltséggel jár. De ha kiderül, mások sem fognak kiszállni. Ha erőszakkal kidobják, per elé néznek. A cég veszélyben van. Mindez egy miatt. Pénzmilliók egyetlen könnyelmű, de „okos” lázadó miatt. Mi legyen hát a megoldás?
A megoldás tipikusan fogyasztói: akit nem lehet kizsákmányolni, vagy elpusztítani – azt meg kell venni. Kilóra.
A magát nincstelenségbe „utazott” embert kárpótolják, sőt, jól jövedelmező állást ajánlanak neki. Milyen állást? Egyfajta belső ellenőr szerepet, akinek pont az olyan helyzeteket kell megoldania, mint az övé. Rablóból lesz a legjobb pandúr. Vagy fordítva…? A lázadók mindig kevesen vannak, ráadásul általában megvásárolhatók, így még tovább erősítik a fennálló világrendet. Ami se nem új, se nem szép, s talán nem is világ. Hiszen csak virtuális.
A Zsoldos Péter díjjal jutalmazott írás valóban igazi sci-fi erényeket villant fel, témaválasztásában, témakezelésében, hangvételében. Kasztovszky Béla nem most kezdte az írói mesterséget, novellája a mélyben megbúvó súlyos téma ellenére megmarad egy könnyed példázatnak, érdekes logikai játéknak, egyfajta modern, virtuális „hogyan járjunk túl a földesúr eszén?” Lúdas Matyi történetnek. Mégis sokkal több – azt hiszem, valahol itt kezdődik a szórakoztatva tanítás…
2004.: ÁTJÁRÓ SF&F irodalmi és szórakoztató magazin, 14. szám
[Szerencsejáték]
Az 1942-ben született Kasztovszky Béla a klasszikus hagyományokat átörökítő magyar sci-fi novellisták egyik legismertebb alakja. Tudományos-fantasztikus tárgyú írásaival huszonhat éve találkozhatnak különböző magazinok lapjain az olvasók. Villamosmérnökként végzett, a 70-es években az Írószövetség SF-Stúdiójának tagja lett. Novelláskötete, a Kétszemélyes világ, a Galaktika Könyvek sorozatban látott napvilágot. Az Átjáró a harmadik és kilencedik számában már közölt novellát a szerzőtől, egy sci-fi és egy fantasy tárgyú írást.
2005: Bihari Péter: Űrutazás az időn át
Kasztovszky Béla: Az időutazás technikája (Galaktika, 177.)
Holdudvar - SF irodalmi és kritikai magazin
Édesbús visszatekintés, darabjaira hullott önvallomás, a retrospektív olvasat állatorvosi lova. Az élete filmjét átírt ember története... Az unalom ellen az őrületbe menekült űrhajós tébolyának irodalmi megjelenítése, s gyógyulásának bemutatása. Egy olyan világ feltérképezése, mely a "tudatos őrület" előtti, és egyben utáni. Borzongató vízió a tudat mélyére tett, váratlan és különös látogatás veszélyeiről, a tér és idő - kontra emberi elme kölcsönhatásáról. Igazán kiváló írás.
Az ábrázolt világ inkább belső, mint külső. A hely és idő mindvégig bizonytalan, nem lehet tudni már a novella elején sem, hogy a fiatal lány (tényleg fiatal?), aki köré a novella szerveződik, kicsoda és mit képvisel. Nem lehet tudni azt sem, mivégre a visszatekintés, és hogy az időutazás, amelyre az űrhajós mindvégig hivatkozik, mennyire valós. Mennyire valódi a fizikai világ? Mennyire valódi a saját belső, szubjektív világunk, horizontunk, amely múltbéli (átírható) és elképzelt (átírt) élményeinkből alakul ki? Valósabb-e számunkra a fizikai világ, mint az általunk kreált? Kant után erre csak egyfajta választ lehet adni: a "külső" világ magábanvaló, s örökre az is marad számunkra.
És az író mintegy erről is akar meggyőzni: összefog hőseivel az olvasó ellen, és mindvégig csak sejtet, de nem árul el semmi biztosat (egészen a történet végéig). Hasonló ehhez a szereplők egymáshoz való viszonya is: lassacskán derül ki, hogy az (idős?) űrhajós valójában hány éves, hogy jóideje egy elmegyógyintézet zárt intézetének lakója, és hogy az őt meglátogató idős (fiatal) lány (nő) - tulajdonképpen a felesége! A helyszínek éppúgy bizonytalanok, s éppúgy változnak, mint az időkeret, amely egyfajta bizonytalanságba taszítja a befogadót: nem lesz képes eldönteni, hogy tulajdonképpen mi "fikció a fikcióban", mi igaz és hamis a történet valóságrendszerén belül. Az időkeret csakhamar felborul, relatívvá válik: inkább tükröz egyfajta tudati hömpölygést, semmint valamiféle linearitást. E két technika bravúros váltakoztatásával érzékelteti leginkább a szerző a személyiségben megjelenő zavart. Nem pusztán a gépek őrjíthetnek meg minket - sugallja a novella -, hanem a saját magunk által választott mentális technikák (itt: autogén tréning) is. Ami a kezünkben van, mindössze a döntés, ebben szabadok vagyunk, ám ha rosszul döntünk, bajba kerülünk.
A bizonytalanságba ejtés, bizonytalanságra törekvés mindvégig fő szervezőelve marad az írásnak, ezt a zárójeles kijelentések és a dőlt betűs részek erősítik (egyfajta kiegészítések vagy antitézisek gyanánt). Az egész mindig valamivel több, mint a részek összege, ugyanígy a személyiség egésze is több, mint annak egyes részei. Így a technika, amellyel az űrhajós visszaküldi önmagát múltjának egy pillanatába, megtöri az összhangot, feldarabolja a személyiséget időbeli szemcsékre: jövőre és múltra (a személyiség temporális változásáról már Gadamer is írt), s a múltbéli személyiségszemcse már nem képes rekonstruálni, helyreállítani az egészet:
"Pedig a részletekkel magukkal nem volna baj. Egy kép, egy tökéletesen tagolt mondat, egy utazás, egy lány... akármi - önmagában. Mindig-mindig önmagában. Egy-egy rövid, megtervezhető, pontosan visszajátszható gondolat - bármikor könnyen, rutinosan megoldható feladat. Csak az összhang... Az egész film lényege, a végtelen történet dallama. Az valahogyan... mindig is hiányzott. Ő maga bármilyen helyzetet képes volt megtervezni, megoldani. De kívülről soha, egyetlenegyszer sem jött semmi jó, semmi érdekes. Csak ez a nő..."
A személyiség megváltozik. Az "időutazás technikája" nem tökéletes. A novella hősének énje feldarabolódik, s a különböző idősíkokban létező én-darabkák között morzsolódik évtizedeken át. A novella narrációs módja ezt a morzsolódást igyekszik megjeleníteni, eszközei hozzá a közölt információk tagadása, megváltoztatása, valamint a bizonytalan időkezelés.
Minden más csak... "áttükrüzés a filmben".
2007. július 15.
Kasztovszky Béla: GRIN
Fairylona blog, SF Portál
Mielőtt a GRIN című regényt olvasni kezdtem, Kasztovszky Bélától mindössze egy novellát ismertem. Egyszer olvastam egy vele készített interjút az SF Portálon, és az is föltűnt, hogy mindenki Kasztovszky Béla bácsiként hivatkozik rá, mind szóban, mind írásban, és szemmel láthatóan nagy tisztelet övezi ezt az embert. A könyvben lévő életrajzból az is kiderül, hogy az író a régi, Kuczka Péter-féle Galaktikában kezdett el science fiction novellákat publikálni, és bár a megjelenéseket tekintve voltak szünetek, novellistaként azóta is aktív. A szerző, aki 2003-ban "Álomutazás elérhető áron!" c. elbeszélésével Zsoldos Péter Díjat nyert, most jelentkezett először regénnyel, a GRIN tehát sok szempontból is meglepetés. Megtudtunk egy érdekességet az írás keletkezésével kapcsolatban is. Ezt a történetet Kasztovszky forgatókönyv formájában kezdte el írni, de később a próza mellett döntött.
A hátoldalon csak néhány semmitmondó sor van a történetről. Egymással versengő fiatal tehetségeket említenek, akik mind szeretnének bekerülni az első földi csillaghajó személyzetébe, illetve azt, hogy az idegeneket talán már nem is kell keresnünk, mert köztünk vannak, sőt már ebbe a programba is "beszivárogtak". Ez a szóhasználat azonban fölöttébb megtévesztő, hiszen szó sincsen ellenséges földönkívüliekről. Határozottan nem egy inváziós jellegű, vagy bármilyen módon X-aktákba illő sztoriról van szó.
A történet, bár nagyon szimpatikus, nem az a fajta, ami már az elején megragad, magával ránt és aztán nem ereszt. Kell egy kis idő, amíg az olvasó belerázódik, mivel a cselekmény több szálon fut, és a regény elején túl gyakran történik helyszínek és szereplők közötti váltás. Látszott, hogy a leírtak mind összefüggenek, de így tovább tartott annyira belemerülni az olvasásba, hogy a végéig már ne akarjam letenni.
A címben is említett GRIN űrhajó olyan eszköz, amely a hagyományos térbeli utazás nélkül, ún. GRIN-ugrásokkal halad. A történet elején még csak teória, de a gyakorlati megvalósítástától a főhősök élete függhet. Az effajta utazás ötlete nem új, de ez mégis egy jó sztori, amelyben ennél azért sokkal többről van szó.
Ugyanakkor ez egy köztünk élő idegen, Sebastiano útkeresésének története is. Az ő kutatómunkájának, visszatekintésekből megismert gyermekkorának, a hazájába vezető út megtalálásának és egy Johanna nevű űrhajóslányhoz fűződő szerelmének története. Ő az, aki ötleteivel segít egy tudósunknak elindulni azon az úton, amely majd elvezeti az emberiséget a csillagokba, s ott is tulajdonképpen bárhová, ahova menni akar. A technikai zsargon használata is igen meggyőző a könyvben, (bár én laikusként nem tudom pontosan megítélni, hol van a határ a tudományos és a tudományosnak látszó között.)
A GRIN összességében véve nagyon kellemes és szórakoztató olvasmánynak bizonyult. A fülszövegben a szerzőt a magyar Ray Bradburynek nevezik, a stílusa azonban egészen más. Sokkal maibb annál, és nélkülözi annak jellegzetes költőiségét, ennek ellenére mégis találtam hasonlóságot, hiszen a történet maga mégis azt a bizonyos korszakot idézi. Igazi optimista science fiction ez, az emberiség jövőjébe és fejlődésébe vetett töretlen hittel. Számomra emiatt egy kicsit furcsa is volt, túlságosan hozzászoktam már a borúlátó, komor hangulatú írásokhoz.
Kasztovszky Béla regénye valóban hagyományos science fiction. Kellemesen kikapcsolja az olvasóját a hétköznapokból néhány órára. Tanít és elgondolkodtat, ad nekünk kalandot, optimizmust és romantikát.
A fülszövegből az is kiderül, hogy már összeállt az anyag a szerző következő novelláskötetének megjelenéséhez. Ezek után arra is kíváncsi leszek.
2007. szeptember 11.
Kasztovszky Béla: GRIN
Írta: K. Varga Bea - Delta Műhely, könyvajánló
Különös könyv a GRIN. Szerelmi történet, igényes sci-fi és irodalmi újítás is egyben.
A történet úgy indul, hogy visszaérkezik az űrhajó a Földre Találtkapitány (Borneo) vezetésével.Számos leendő ifjú űrhajós várja, köztük ott van Johanna is, aki rajong ezért a furcsa férfiért. Ám Találtkapitány megközelíthetetlen és elég különös szokásai vannak. Ám Johanna kitartó. Apránként - az új személyzetis kutakodása által - számunkra is kiderül, hogy az űrhajós nem ember, ráadásul ezzel a vezetőség is tisztában van.
Az érzelmi szál másik felét Dan alkotja, aki viszont Johannába szerelmes, és így radikális döntésekre képes. (Nagyon kíváncsi voltam, hogy ezt a háromszöget hogyan oldja föl az író, de becsületére legyen mondva, sikerült neki! A könyv utolsó mondata elegáns lezárása volt mindennek.)
Szóval van egy kapitányunk, aki titkon a saját szülőbolygóját keresi az űrben. Közben egy elméleti csillagász rájön, hogy létezik a "közelben" egy értelmes civilizáció, ámbár huszonöt év, mire a Stellária típusú űrhajóval megjárják. Ivan McLaren főparancsnok hiába akarja visszatartani a kapitányt, nem tudja. A férfi két társával felszáll, otthagyva a nőt, aki képes volt elfogadni a másságát, és aki öreg lesz, mire a kapitány visszatér. Ha visszatér.
A Föld népe azonban megrémül. Visszatartanák a hajót, ám késő, csak kilőni lehet, ráadásul azt is akkor, amikor megérkezik a bolygóhoz. Mivel a szavazási jogot globálisan gyakorolják megszületik a döntés, hogy az űrhajót el kell pusztítani. Így utána küldenek két rakétát.
Később azonban meggondolják, lázasan fejlesztik a GRIN-típusú űrhajót, hogy megmentsék őket. Ám embert csak odafelé képes elvinni. Dan vállalkozik az útra és a valószínű halálra.
Ezek csak a legfőbb szálak, minden karakternek meg van a maga egyéni döntése, ami befolyásolja az eseményeket. A tudományos alapokra sem térek ki, főként beszélgetésekből ismerjük meg az űrhajók működési elvét. Az író jól emészthetően szőtte bele a cselekménybe.
A megírás módja újszerű. Kasztovszky az eseményeket jelen időben ábrázolja. Olyan, mintha kitágulna az adott pillanat. Nagyon erős érzelmi töltéseket közvetít, szinte csak "csúcsélményekből" állnak ezek a részek. Ám teljesen hiányoznak a felvezető mozzanatok. A szerző évekig csiszolta a könyvet, ami nagyon jó, de szerintem kilúgozódtak belőle olyan apróságok is, amikre az olvasónak szüksége lenne a jobb megértéshez.
Többször éreztem, hogy egy lépéssel le vagyok maradva a cselekmény mögött. Hol a környezet leírását hiányoltam (pl. túl későn derült ki, hogy az elején meztelenül szalad Johanna, és miért úgy.) Hol a szereplők motivációját nem fogtam föl elsőre (Johanna miért szeretkezik Dan-nel.) Hol nem vonódtam be érzelmileg (mikor Dant felébreszti Jolanda... akit mellesleg túl hasonlóan hívnak Johannához). Hol meg a párbeszéd túl kevés infót adott ("valakinek meg kell halni" - De miért? Későn vált világossá, hogy a GRIN nem retúrjárat). Pár oldallal később persze minden érthetővé válik, de én jobban örültem volna, ha előbb.
A párbeszédek kapcsán érdekes, hogy hiányzik a környezet leírása, illetve a "mondta X". A karakterek reakcióit a másik fél reagálása láttán követjük. Jól érthető, mikor ki beszél (gratula!), viszont ez túl erőteljes eszköz, így nem lehet a szereplők érzelmeit sugallni, hanem ki kell mondani. Talán ezért van, hogy McLaren karaktere (és más mellékszereplőké is) számomra nem vált egyéniséggé. Egyedül a személyzetis (Golf) élő.
Hogy kinek ajánlom a GRIN-t? Tulajdonképpen mindenkinek, mert sokrétű és élvezetes olvasmány. Az első olvasásnál lehet, hogy más is hasonló problémákba ütközik, de ez az a fajta könyv, amit másodszor, sokadszor is elővesz az ember... és akkor ezek már nem fognak számítani, csak maga a történet.