Betekintés
magyar | english
_________________________
.
I. Életrajz - 2004.
II. Önvallomás - 1980.
_________________________
I.
Életrajzi adatok,
irodalmi tevékenység rövid bemutatása
Kasztovszky Béla egy - tudományos-fantasztikus novelláival ismertté vált – magyar író. Egy 2000-ben megjelent sci-fi antológia (Az idő hídján – A mai magyar SF tükre) fülszövege szerint: A tudományos-fantasztikus irodalom évszázados hagyományait (Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály...) folytató, a hetvenes évektől alkotó kortárs szerző, a műfaj egyik legjelesebb hazai képviselője.
1942-ben született a magyar Alföldön, a Fülöpszállás községhez közeli Telekpusztán, ahol apja jegyzőgyakornok, anyja tanyai tanítónő volt. Felmenői között többnyire tanárok, jogászok (elvétve képzőművészek, papok és kalandorok is) találhatók; családfáját apai ágon 18. századi lengyel, anyai ágon 17. századi magyar nemesi családokig vezeti vissza.
Családja - nem sokkal születése után – visszaköltözött a fővárosba. Tudatra ébredésének évei szervesen összekapcsolódtak a II. Világháború – Budapest számára rettenetes – utolsó éveivel, majd az azt követő béke és a lelkes, „szocialista” újjáépítés nagyon szegény, de mégis boldog korszakával. Elemi tanulmányait – családi okok miatt - az ország hét különböző általános iskolájában folytatta. A középiskolai évek már egy vidám, szabad cselekvésű és gondolkodású korszak emlékei, beleértve a szinte gyermekként, mégis az események sűrűjében (a Magyar Rádió ostromában) személyesen át- és megélt 1956 októberi magyar népfelkelés izgalmas napjait is.
1967-ben villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Egész életében az országos nagyfeszültségű villamosenergia-hálózat létesítő és üzemeltető vállalatánál (OVIT Rt. – National Power Line Company Ltd.) dolgozott, számos szakmai részterületen, jelenleg a cég Marketing és PR osztályán.
Életének jelentős epizódja volt a szakmai filmek gyártása (jelenleg ezek archiválása). 1984-ben öntevékenyen létrehozta az OVIT Műszaki Videóstúdiót, mely a villamosenergia-ipari cégek imázsát éppúgy szolgálta, mint a világhírű, úttörő magyar elektrotechnika történetének megörökítését. Több száz műszaki, technikatörténeti és oktatófilm készítésében – mint producer, operatőr, vágó és szövegíró – részt vett.
Az irodalmi alkotást mindig is életcéljának tekintette, hivatásául azonban nem választhatta, hiszen – a magyarországi viszonyok között – abból sohasem tarthatta (és ma sem tarthatná) el a családját.
Az irodalomhoz gyermekkorától vonzódott, sokat olvasott. 14 évesen iskolai pályázatot nyert utopisztikus dolgozatával (Az ifjúság városa). Középiskolás korában verseket írt, egyetemi éveiben pedig már a prózával is megpróbálkozott. Individuális beállítottságú, elvont írásai (Pl.: Este hétkor találkozunk) nem kerültek nyilvánosságra, de egyre inkább kialakult íráskészsége és egyéni stílusa.
A 70-es évek elején – a megelőző évtizedek jelentősebb angol, amerikai, lengyel, orosz és magyar fantasztáinak hatására - megragadta a science fiction gondolat- és kifejezésvilága, majd e műfaj hazai „atyamestere”, Kuczka Péter költő nemzetközileg elismert SF-szakértői és szerkesztői munkássága. Minél több sci-fi novellát olvasott, annál inkább meggyőződésévé vált, hogy ő „jobbakat” tudna írni!
Egy új, fiatal írónemzedék teljesen kezdő tagjaként bekapcsolódott a Magyar Írószövetség Tudományos-Fantasztikus Szekciójának műhelymunkájába. Első (ifjú apaként érzelmileg mélyen motivált) tudományos-fantasztikus novellája (Fehér kör, később: Kétszemélyes világ) az akkor már Európaszerte ismert GALAKTIKA sci-fi antológia (később folyóirat) 27. számában jelent meg 1977-ben.
Önálló könyve (Kétszemélyes világ, 1982.) magyar viszonylatban igen nagy példányszámban jelent meg az egyre népszerűbb, szintén Kuczka Péter által szerkesztett Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban. A szerző a 16 novellát tartalmazó kötet utószavában nyílt szívvel, szinte „tárgyilagosan” vall gyermekkoráról, élményekben és érzelmekben gazdag ifjúságáról, sci-fi íróvá válásának motivációiról, valamint írói hitvallásáról.
Ezekben az években vált egy gondolkodó és elgondolkodtató (ám korántsem termékeny) íróvá, aki a műveit (Isaac Asimov közismert jótanácsaival ellentétben) mindenkor szinte a végső nyelvi és kifejezési „tökéletességig”, akár hosszú évekig csiszolgatta, javítgatta. (Ékesen bizonyítják ezt azok a novellái, amelyek időközben kétszer is megjelentek, s másodszorra még a címük sem ugyanaz volt...)
A század utolsó évtizedeiben időnként – viszonylag ritkán – megjelent egy-egy elbeszélése különböző folyóiratokban és magazinokban. (Magyar Ifjúság, Ország-Világ, X-Magazin, Pharma Press Kiadó) Ebben a korszakban - alkatilag defenzív személyiségként - már-már „feledésbe látszott merülni”, amikor a hazai (és ezen belül SF) irodalom mértékadó képviselői ismét megkeresték őt, mint a magyar science fiction egyik „nagy öregjét”. Ennek eredményeként - a 21. századdal együtt - megkezdődött életének egy új, dinamikus korszaka.
2000-ben, a magyar science fiction reprezentatív antológiájában (Az idő hídján – A magyar SF tükre, MÖBIUS kiadó) helyet kapott egy eredetileg 1984-ben megírt „történelmi” (többek között a leendő Öbölháború-t is megjósoló) időparadoxon-története (Ki állítja meg Speedway szenátort?).
Ezt követően – közel két évig - állandó szerzőként szerepelt a MATÁV (magyar távközlési vállalat) internetes fórumának (Puskás Hírmondó) brit mintára szerkesztett SF-irodalmi rovatában, ahol havonta kerültek nyilvánosságra a Kasztovszky-novellák.
A 2002-ben induló - a GALAKTIKA hagyományainak folytatását felvállaló - ÁTJÁRÓ SF & F Magazinban három novellája jelent meg. Az Álomutazás elérhető áron – a 2003. év legjobb magyar SF novellájaként - elnyerte a műfajban, Magyarországon legrangosabb Zsoldos Péter Díjat. A kritika (Szabó Sándor) a novella igen elismerő méltatását így kezdte: „Az ÁTJÁRÓ-ban megjelent legaktuálisabb novella...”, és így fejezte be: „...valahol itt kezdődik a szórakoztatva tanítás!”
Említésre érdemes a szerző A mi konzolunk című novellája is, amely a 2003-ban, a magyar származású amerikai Michael Crawford kezdeményezésére meghirdetett Bestseller-író Világbajnokság magyarországi selejtezőjének (Ponte Press Kiadó) nyertes írása lett. Sajnálatos módon ez a nemes verseny – a világ jelenlegi tíz legsikeresebb, Crawford által mintegy kihívott bestseller-írójának „érdektelensége” miatt – nem jött létre.
Az ÁTJÁRÓ Magazin 2004. novemberében megszűnt, de ugyanakkor egy vállalkozói csoport – 9 év szünet után! – újra indította a magyar SF korábban már világhírre szert tett folyóiratát. Az Új GALAKTIKA 2004. decemberi számában megjelent Kasztovszky-novella (Az időutazás technikája) egyáltalán nem hagyományos sci-fi, hanem inkább egy moralizáló prózai költemény, amely mélyen és immár őszintén, leplezetlenül jellemzi szerzőjének lelki- és gondolatvilágát.
Kasztovszky Béla ma már nem egy ifjú ember, hiszen elmúlt hatvan éves... Gondolkodásában és műveiben (azok szellemében és stílusában) azonban – mondjuk így: – „kortalan”. Sőt, időnként inkább: határozottan fiatal! (Lásd pl.: A mi konzolunk című, a közeljövő ifjúságát művészi empátiával megszólító, a jövő jelenben gyökerező veszélyeire figyelmeztető novelláját.)
Ugyanezt az értékes írói adottságát bizonyítja emlékezetes „közönségsikere” is, melyet a 2004 nyári, budapesti Sziget Fesztiválon (mely egy Európa ifjúsága által ismert és népszerű rock-fesztivál), oda meghívott előadóként elért, a Van-e élet a Földön? című, a húsevő emberiség álszent állatvédő ideológiáit parodizáló elbeszélésének felolvasásával. Úgy tűnik, az „érett korú” író nem csupán megérteni, hanem megszólítani is képes a mai ifjúságot.
Írói világának jellemzésére így írt a századvégen Dr. S. Sárdi Margit egyetemi docens, irodalomtörténész (ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézet), a Magyar Sci-fi Irodalomtörténeti Társaság elnöke: „Kasztovszky novelláit áthatja az emberi felelősség tudata. Szívesen játszik el az idő problémájával, de foglalkoztatja az emberiség jövője is. Világvége-elképzelése a látszólagos pesszimizmus ellenére alapvetően bizakodó: az emberiség teheti tönkre a Földet, de a hibáinkból okuló új nemzedék fogja megmenteni is. Önálló kötete és annak címadó novellája, a ’Kétszemélyes világ’ az emberi önzés leküzdését, az önmagunkból a másik ember felé táruló személyességet jelképezi. Az emberi pszichikum iránt rendkívül fogékony, elsősorban hőseinek belső világa érdekli.”
És ezzel – mint ars poetica-val – a szerző maga is teljes mértékben egyetért!
A megrögzött novella-költő 2004-ben „nagyot lépett”: egy magyarországi könyvkiadónak leadta első tudományos-fantasztikus regényét (Találtkapitány országa), amellyel a szerző nagyon szívesen „ringbe szállt” volna azon a bizonyos Bestseller-író Világbajnokságon...
2004. december
___________________________________________________________________
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
II.
A kezdő író önvallomása...
Kétszemélyes világ c. novelláskötetének utószavában
A Kétszemélyes világ címmel közreadott tudományos-fantasztikus elbeszélések szerzője lehetőséget (és persze feladatot) kapott: a könyv utószavában elmondhat egyet-mást. A lehetőség csábító, a feladat zavarba ejtő.
Beszéljen önmagáról? A novellákról? Van hát valami (valami igazán fontos) mondanivalója? Nem sok. Abban a tizenhat elbeszélésben "minden" benne van. Csaknem minden, amit életének három-négy érdekes évében el akart mondani.
Hát a következő évek?… Nos, az talán nem ebbe az utószóba való. Az ötletek, vázlatok, tervek mennyisége kétségbeejtő. A szerző zavarban van. Állandó és kétségbeejtő időzavarban.
Néhány információ mindenképpen szükséges – és illendő. A szerkesztő szerint az olvasót érdekelheti: Ki ez az ember?! A kérdés jogos. A szerző maga is szeretné valamennyire tisztázni ezt a dolgot. Hiszen nemsokára negyvenéves.
1
éves korában Budapestre költözik Fülöpszállásról, ahol egy évvel korábban, 1942. februárban, a Vízöntő csillagzat alatt született, kint a pusztán, méteres hómezőbe zártan, egy kis tanyai iskola épületében, ahol édesanyja volt a tanítónő.
3
éves, sovány, beteg, de bizonyára végtelenül boldog, amikor véget ér a bombázás, és csend, napsütés, tavasz forrósítja át a Gellérthegyet, Budapestet, Magyarországot.
6
éves már, amikor megismeri a Balatont, majdnem megfullad, de megtanul úszni, ezt később sem felejti el; Akarattya egészen más még, mint manapság, két testvérével lelkesen öl kígyót, békát büdös halomba.
9
éves, amikor széthull a család, az élet hideg, a világ idegen, megoldhatatlan lesz, ettől kezdve kitűnő tanuló.
13
éves korában egyetlen dolgot szeret igazán: egyedül lenni. Sokat fut, igen hosszú távokat, sötétben, lehetőleg üres utcán; csak erdőben vagy bezárt szobában érzi teljesen szabadnak magát. Érdektelenül és kötelességből megírja Az ifjúság városa című dolgozatot, megnyeri az úttörők pályázatát (egy éve, amikor Anya meghalt, megtalálta és döbbenten csodálkozik); játékváros, űrhajó, televíziós rádió – fantasztikus!
15
éves korában megnézi, mint töri be a zöld postakocsi a Magyar Rádió kapuját, hogyan gyújtanak pusztító tüzeket a Magyar Nemzeti Múzeumban; először lát két embert három méterről fegyverrel egymásra lőni, egyszerre meghalni; megnézi a romba dőlt pesti utcákat, a Móricz Zsigmond körtéren a szétmarcangolt hullákat, a kiégett Szabadság mozit, ahol A dzsungel könyvét és a Kővirágot látta; a városmajori templomban rendezett embervadászatot.
17
éves korában csodaszép szerelmes verseket és végtelenül hosszú leveleket ír; biztosan tudja magáról, hogy elhivatott költő; világa tökéletes, kész világ és – egyszemélyes világ.
20
éves korában mint kijáró technikus megismeri Magyarországot, pénzt keres, felnőttebb, mint most; már mindent elfelejtett, amit el akart felejteni, már verseket és leveleket sem ír, magányos és boldog ember, az is marad; rengeteg barátja van.
23
éves korában megírja hányattatott ifjúkorának hátborzongató mementóját, ez egyetlen egyszemélyes és mások számára felfoghatatlan novellát (Este hétkor találkozunk), mindent bele akart és bele is tudott írni, amire emlékezni akart; utána két műegyetemi vizsga között házasságot kötött – a másodikból lett az első utóvizsga.
28
éves korában a kép már színes és összetett, érdekli a természet, mindenféle tudomány, szórakoztatja és lelkesíti a filozófia, van saját humora, és vonzódik mások humorához, élvezi a nagy trükköket, ötleteket, rejtvényeket, minden, de igazán mindenféle játékot, megtanulja és éjszakánként gyakorolja a maga „belső” játékát: végtelenül izgalmas, bonyolult és igazságos történeteket, helyzeteket él át és old meg gondolatban; sokra tartja a szabatos írást és beszédet, a szép és egymással összecsengő szavakat, gondolatokat, retteg és undorodik az erőszaktól, gyűlöli a közönséges viselkedést és a durvaságot, nyilvánvaló, hogy enyhe kisebbrendűségi komplexusa van; megszületik apró, kristályszemű lánya, Jutka, megtanítja beszélni, és megtudja, hogy milyen a kétszemélyes világ.
31
éves korában racionális gondolkodású felesége váratlanul azt mondja: „Ha feleannyi fantasztikus könyvet olvasnál, egyet meg is írhatnál...!” A szerző szeméről végre lehullik a hályog, egy teljes évig rejtegeti, csiszolgatja Leszerelés című „életművét”, amelynek egy későbbi változata e kötetben Musztafa címmel szerepel.
33
éves, és már „fel van fedezve”, szorgalmas tagja az Írószövetség borzongó-büszkén tisztelt termeiben működő-vitatkozó Fiatal Tehetségek SF-stúdiójának; találkozik Hernádi Gyulával, Kuczka Péterrel, Fekete Gyulával, Bor Ambrussal, Zsoldos Péterrel, Csernai Zoltánnal, Szentmihályi-Szabó Péterrel, boldog, tanul Gyula bácsitól és a többi lelkes ifjútól - remek, szellemes társaság, új barátok – kár, hogy a tét: élet-halál: nyilvánosság.
38
Harmincnyolc. Ennyi idős most. Két-három éve szinte semmit sem írt. Semmi fantasztikusat. Az élet érdekes, de bonyolult, fárasztó. Mégis… milyen ember? Mivel foglalkozik...? Halasszuk ezt a következő alkalomra. Még hiányzik a történelmi távlat.
...
A „kétszemélyes világ” nem leszűkült lét és magatartás, miként azt a kifejezés sugallja. A kétszemélyes világ mérhetetlenül több, mint az emberek döntő többségének egyszemélyes világa, a kétszemélyes világ nagyon ritka szerencse, körülbelül a maximum, amire az ember jelenleg képes. És csak az első lépés, ha egyáltalán remélni, ha csak elképzelni szeretnénk is egy jobb világot.
Egy ismert „orvosi” vicc: Aki a kétszer kettőről bizonyosan tudja, hogy az eredmény öt – az elmebeteg. Aki tudja, hogy kétszer kettő négy, de kevesli – az csak idegbeteg. A szerző egy kicsit ilyenforma ember. Talán ezért is ír tudományos-fantasztikus elbeszéléseket.
1980.